Büszke voltam magamra, hogy három nap alatt szinte zavartalanul (mellékhatások nélkül) átállt a szervezetem a ketózisra. Végül nem ennyi volt az igazi átállás…
A következő napokban rendszeresen tapasztaltam enyhe rosszullétet, émelygést. Minden evés után hasonló fáradtságot éreztem mint a vasárnapi rántott húsos-krumplipürés családi ebédek után (kajakóma). Szerintem ez részben amiatt is lehet, hogy a megemelkedett zsírfogyasztással a máj extra munkát kapott. Az evések utáni kellemetlen érzést sikerült orvosolnom azzal, hogy elnyújtottam az étkezéseket, azaz mondjuk a reggeli granolát nem 5-10 perc alatt lapátoltam be, hanem apránként csipegettem be az adagomat (kb. 30 perc). Ezzel szép lassan sikerült megszüntetni azt az émelygést, amit az evések után éreztem. Több helyen is írták, hogy mellékhatásként felléphet kedélyingadozás. Hát ebből is volt rendesen…
Az edzéseken is hasonló folyamatokat tapasztaltam. Az első pár napban nem éreztem semmilyen visszaesést sem az erőt igénylő gyakorlatokban, sem pedig az állóképességi edzéseken. A második héten az edzés közben is megjelentek a “mellékhatások”: enyhén visszaesett az erőm, és az állóképességi gyakorlatokban hamarabb fáradtam el. Remélem, ez nem lesz tendencia, és mielőbb visszanyerem a régi fizikumomat.
És hát ennek a táplálkozásnak az egyik legnagyobb mellékhatása a megnövekedett idő-ráfordítás, amit a konyhában kell tölteni. A változatos táplálkozásomnak az egyik ára az, hogy nagyjából napi nettó 2 órát a konyhában vagyok. Vannak olyan ételek, amikből nagyjából 3-4 napra (akár egy hétre) elegendő mennyiséget lehet legyártani, de minden délután azzal telik, hogy a következő napi ebédet (és vacsorát) készítem.
Bízom abban, hogyha megfelelő rutint szerzek az ételek készítésében, akkor ez az idő jelentősen lecsökken!